ADÓ ONLINE
 


ADÓ ONLINE KERESŐ
Sajtóablak

Rokoni szálak: új mentességek az illetéktörvényben

2010. augusztus 16-ai hatállyal két új illetékmentességgel egészült ki az illetékekről szóló törvény. Az örökhagyó és az ajándékozó egyenes ági rokona (leszármazottai, felmenői) által megszerzett örökrész, illetve ajándék immár annak értékétől függetlenül mentes az illeték alól.

Startol a szegények bankja

A héten kihelyezi első hiteleit Magyarországon a \"szegények bankja\" - tudta meg a Világgazdaság.

Komoly mínuszok a társasági adónál

Az idén alig több mint feleannyi társasági adó folyhat be a büdzsébe, mint amennyi az előirányzatban szerepel, legalábbis a pénzforgalom szerint - ismerteti a Világgazdaság.

A kormány előtt a bajba jutott adósokat megmentő alap terveA kormány előtt a bajba jutott adósokat megmentő alap terve

Újabb adók a nyakunkonÚjabb adók a nyakunkon

50 millió forintig vehető fel beruházási hitel Széchenyi kártyával50 millió forintig vehető fel beruházási hitel Széchenyi kártyával

Adólapszemle

Az özvegyi nyugdíj feltételei

Az elhalálozást követő egy évre az özvegyen maradt fél ideiglenes nyugdíj formájában kaphat segítséget. Ezt követően állandó özvegyi nyugdíj állapítható meg annak, aki a reá irányadó nyugdíjkorhatárt betöltötte, vagy rokkant, továbbá árvaellátásra jogosult fogyatékkal élő, illetve tartósan beteg, vagy legalább két árvaellátásra jogosult gyermek ellátásáról gondoskodik. Az özvegyi nyugdíj feltételeit ismerteti az Adós szaklap 2010/11. számában megjelent írás.

Elektronikus adatok a nyugellátás megállapításhoz

Az utolsó éves NYENYI adatszolgáltatást követően, a 2010. évi időtartamok esetében is vannak egyedi, soron kívüli esetekben kiállítandó NYENYI lapok. Első hallásra meglepőnek tűnő állításunk annak ellenére helytálló, hogy 2010. április 30-án letelt az utolsó ízben a nyugdíj-biztosítási igazgatási szervek részére teljesítendő rendes éves adatszolgáltatás határideje. dr. Kiss Sándor az Adó szaklap 2010/11. számában foglalkozik a témával.

Hatáskörváltozás a helyi iparűzési adózásban

Az Adó szaklap 2010/11. számában dr. Kovács Attila a 2010. június 29-i helyi iparűzési adó adóigazgatási hatáskörváltozásának az adózókra, adóhatóságokra háruló következményeit mutatja be.

Az adóhatósági végrehajtásAz adóhatósági végrehajtás

Gépjárműátírás csak az új szabályoknak megfelelő szerződés alapjánGépjárműátírás csak az új szabályoknak megfelelő szerződés alapján

Üzletrész a személyi jövedelemadóbanÜzletrész a személyi jövedelemadóban


Az ADÓ lapok legfrissebb számai

Az  ADÓ-kódex 2010/10. illetve az ADÓ szaklap 2010/11. száma előfizetőink számára már letölthető!

Részletek és előfizetés

Jogszabályfigyelő

Adatlapok az egyszerűsített foglalkoztatáshoz

Megjelentek az APEH honlapján az egyszerűsített foglalkoztatás bejelentésére szolgáló új adatlapok. A 10T1041E bejelentő és változásbejelentő lapot azoknak a foglalkoztatóknak kell kitölteni, akik 2010. április 1. és július 31. között alkalmaztak így munkavállalót, és azt utólagosan kívánják bejelenteni vagy a bejelentett adatokban változás történt. A 10T1042E jelű adatlap pedig a 2010. augusztus 1-től létesített jogviszonyokra vonatkozik.

Eltörölné a Jobbik a regisztrációs adót

Volner János a Jobbik Magyaroszágért Mozgalom országgyűlési képviselője augusztus elején önálló indítványt nyújtott be a parlamenthez a regisztrációs adóról szóló törvény, illetve az ahhoz kapcsolódó végrehajtási jogszabályok hatályon kívül helyezéséről. Egy másik javaslat szerint pedig adómentesség tennék a munkavállalók részére történő lakásbérlést.

A késedelmi pótlék szabályai

A közelmúltban látott napvilágot a 3/2010. (AEÉ 9.) APEH utasítás az adótartozások után fizetendő késedelmi pótlék számításáról, valamint a késedelmi pótlék közlésének, kezelésének eljárási szabályairól. Rendelkezéseit a 2009-es évre felszámítandó késedelmi pótléknál kell először alkalmazni.

Új KSH számokÚj KSH számok

Magánfőzés, eseti zárjegyfelhasználásMagánfőzés, eseti zárjegyfelhasználás

Hatályba léphet a gazdasági törvénycsomagHatályba léphet a gazdasági törvénycsomag

Cégvilág

Késedelmi kamat a kötbér után

A kötbér utáni kamat kikötésének tilalma nem jelenti azt, hogy a kötbértartozás, mint pénztartozás után nem állapítható meg késedelmi kamat – állapította meg a Legfelsőbb Bíróság a BH2010. 151. számú eseti döntésében.

Augusztustól igényelhető a Széchenyi Forgóeszközhitel

Hamarosan négy tagú lesz a Széchenyi Kártya család. Továbbra is változatlan feltételekkel igényelhető a folyószámlahitel, emellett augusztustól már forgóeszközhitel-kérelmeket is fogadnak a KAVOSZ ügyfélszolgálatai. Szeptembertől beruházási hitelt, 2011-től kezdődően pedig önerő-hitelt is felvehetnek a kisvállalkozások.

Mennyit kell a földhivatalban fizetni?

Hosszabb idő eltelte óta idén januárban változtak a földhivatali eljárási díjak. Az év felén már túl vagyunk, ennek ellenére bizonyára sokak számára így is hasznos lesz a változásokat ismertető összefoglalónk.

Januárban indul  az új Széchenyi tervJanuárban indul az új Széchenyi terv

Kapcsolt vállalkozás APEH-példákkalKapcsolt vállalkozás APEH-példákkal

Munkavállalói költségkedvezményMunkavállalói költségkedvezmény

A hét kérdése

Átvállalt képzés adóvonzata

2010. január 1-től 25% szja terheli az iskola rendszerű és iskola rendszeren kívüli képzés átvállalt költségéből a minimálbér 2,5-szeresét meg nem haladó összeget. Az egyik munkavállalónk munkáltatói kötelezvény alapján, iskolarendszeren kívüli, több éven át tartó k[...]

 
Bejelentkezés

felhasználónév:

jelszó:

Ingyenes hírlevél


Kiemelt ajánlat
Főkönyvelő

Online számviteli információs rendszer
Próbálja ki ingyenesen demo verziónkat!


Számviteli tanácsadó

Kilométerszámláló
Jegybanki alapkamat
2010. 04. 27-től
%
5.25
Üzemanyagárak
2010. 09. 01. - 09. 30.
ESZ-95 ólmozatlan
343 Ft/l
Gázolaj
327 Ft/l
Keverék
370 Ft/l
LPG autógáz
189 Ft/l




Számlázz könnyen